Egy kis történelem:
A történetírók 1758-ra datálják a galamblövősport (a mai koronglövészet őse) születését. Abban az évben szabadalmaztatta egy Henry Ramminger nevű londoni fegyverkovács a sörétkészítés technológiáját, aztán az amerikai Ligowsky feltalálta az agyagkorongot, amely megmentette sok gyors röptű galamb életét.
A koronglövészet az 1800-as évek végén alakult ki. Mivel igen hasonlít a vadászathoz, rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert.
A koronglövészet nem volt különösebben eszközigényes. Kellett hozzá a puska, valamennyi sörétes patron, egy hurokban végződő bot, amellyel a családtagok vagy barátok egymásnak hajigálhatták fel a korongokat. A lövészeteket kertben, mezőn, tóparton tartották.
Később megjelentek az egyszerű, kézzel vagy lábbal indítható koronghajító gépek.
1867-ben egy Preuss nevezetű német úriember találta fel a korongdobó gépet, persze ez még csak kézi indítású, egyszerű kivitelezésű, általában egy korong kidobására alkalmas gép volt.
Ma már csak nagyon kevés helyen használnak kézi gépet, a kisebb pályák is igyekeznek automataindítású korongdobó gépeket beszerezni. Az utóbbi években a nagytáras gyors (speed) gépek terjedtek el, az olimpiákon is ezeket használják.
A háború előtt az úriemberek sportja volt. Vadhiányos időszakban is kellett gyakorolni, erre találták ki először az élő galamb, valamint üveggömb lövészetet, utóbbiakat idővel színes füsttel, tollakkal töltöttek meg, fokozva ezzel a látványt.
Az 1900-as évek elején már az ország több területén rendeztek gömblövő illetve galamblövő versenyeket.
Miután az állatvédők kezdtek tiltakozni az élő galambok lelövése ellen, a különböző egyesületek lassan lemondtak a galamblövészetről és helyette gömblövészetet, majd a későbbiekben koronglövő versenyeket tartottak.
A koronglövészetet gróf Széchenyi István honosította meg Magyarországon.
A korongok kezdeti összetétele, formája és mérete az évek során sokat változott. A ma használatos korong 12 cm átmérőjű, agyag és kátrány keveréke. Színe különböző, általában egy-egy pálya hátteréből legjobban kitűnő színt dobnak a gépekből. Ma már sok ága van a koronglövészetnek. Az olimpiai számokban egyforma, a korongvadászatban azonban változatos formájú, méretű, különféle állatok mozgását imitáló korongokat használnak.
Ahogy a sportág népszerűsödött, egyre több magyar versenyző került a világ élvonalába.
Az 1924-es Párizsi Olimpián Dr. Halasy Gyula megnyerte a sportág első magyar olimpiai bajnoki címét. Ezenkívül világbajnokságokon négy aranyérmet, Európa- bajnokságokon két aranyérmet nyert. Egy nehéz Beer Bock puskával, hallatlan precizitással lőtte le korongjait.
A sportág más kiemelkedő alakjai a háború előtt: Dr. Lumniczer Sándor, aki a sikeres magyar csapat mindenkori kapitánya volt. Három világbajnokságot és két Európa- bajnokságot nyert, valamint tizenháromszor volt tagja a vb-n és Eb-n szereplő győztes magyar csapatnak.
A Dóra-fiúk közül Sándor volt a híresebb, aki a világ egyik leghíresebb élőgalamb lövője volt. Úri módon élt a megnyert versenyek tiszteletdíjaiból. Pali sokszoros Európa- és világbajnok csapattag volt.
A húszas és harmincas évek elképesztő mennyiségű sikeres magyar sörétlövő versenyzőt produkált, akik a háborúig biztosították a magyar csapat érmeit Európa- és világbajnokságokon.
Hogy csak néhányat említsek, Strassburger István, Dr. Montagh András, gróf Szapáry László, Papp Kálmán, Dr. Gáspárdy Elemér.
A magyarokkal minden nemzetközi versenyen számolni kellett.
Csak érdekességként említem meg, hogy az 1934. évi világbajnokságot Magyarországon rendezték, ahol az összes versenyszámot magyarok nyerték. |